AZ ORSZÁG KÖZEPÉN JÁRTUNK

A Természetjáró és Honismereti Szakkör idei első kirándulására november 24-én került sor. „Hajnal” 9 óra után nem sokkal elindultunk. Reggel még hidegebb volt, de napközben felmelegedett. A buszvezetőnk a már megszokott Sanyi bácsi volt.

Pusztavacs
 

Pusztavacstól 1 km-re található az ország középpontja. (Ész.: 47° 11’. Kh.: 19° 30’.) A mező közepén emlékmű található. Egy fedett, de oszlopokon álló épületben van egy Magyarország térkép és rajta bejelölve Pusztavacs. A történelmi Magyarország középpontja Szarvas, Európa középpontja Rahó (Kárpátalja) közelében található. A falu katolikus templomának kertjében található I. világháborús emlékmű, amelyen a háború pusztavacsi áldozatainak neve található. A templomkertben, majdnem elmentünk még egy emlékmű mellet, de Éva néni kiszúrta, a „Rakó szeme mindent lát, füle mindent hall” alapon. Az emlékmű az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére faragták, ugyanis fából volt, és honvédeket ábrázolt. A Hunyadi térig volt vagy’ 150-200 méter, de oda is busszal mentünk. Ott található egy a XV. századból való templom maradványa. A műemlék előtt a tizenhárom aradi vértanú emlékére kopjafás emlékparkot alakítottak ki. Pár lépésre innen ugyancsak kopjafa állít emléket a tanítók hivatásának tiszteletére.

Ócsa
 

Ócsán a tájházat látogattuk meg, ami a református templomtól nem messze van. Mikor megérkeztünk, egy néni (Papp Ágnes) fogadott minket és tisztáztuk, hogy milyen stílusú a közeli templom és mitől különbözik a láp a mocsártól. Rövid tippelgetések után csak kitaláltuk. A tájházban rengeteg földművelési, patkolási, berendezési tárgy volt. Hátul pedig egy fafaragó dolgozott és különböző méretű dobozokat készített, melyekbe minták voltak faragva, aztán többen is „hitelbe vásároltak” (fönt hagyták a pénztárcájukat a buszon és Éva néni fizetett helyettük, de a buszon mindenki törlesztette a hitelét, sőt még olyanok is akadtak, akik még rá is bízták Éva nénire a dobozt, mert nézelődni akartak.) Az épületeknek nádtetejük volt és vályog a faluk. Egy épület három helyiségből állt. Ha a házhoz vendégek érkeztek és nem volt elég hely, akkor a szomszéd köteles volt fogadni néhány vendéget, akkor is, ha össze voltak veszve egymással. Nekem a verem tetszett a legjobban, lent nagyon sötét volt és fölfelé állva lehetetlen volt kijutni, csak görnyedve. Az udvaron is voltak eszközök, pl.: borona, eke, szőlőprés és különböző darálók.

A közeli református templom nem volt nyitva, ezért csak körbe jártuk az 1250 körül épített román stílusú, háromhajós templomot. A nyugati homlokzatán két magas torony áll.

A pincesoron is jártunk!

A buszvezetőnk, Sanyi bácsi – aki Ócsán lakik - elvitt minket az Öreghegyi pincesorra, ahol neki is van borospincéjébe, és mielőtt leszálltunk elmondta, hogy egy ilyen pince tetejének az újra nádazása akár 1 millió forint is lehet. Ott voltak az ismerősei és megengedték, hogy lemenjünk. A pince lejárata nagyon meredek volt. Lent nem akartak „kóstolót” adni. Lementünk Sanyi bácsi pincéjébe, ahol csak egy üres borosüveg volt. Megtudtuk azt is, hogy mivel nem voltak régen lámpák a borospincékben, ezért a bejáratok mind nyugatra néztek. (délutáni napsütés iránya)

Hazafele más úton jöttünk, mint odafelé, de így hamarabb hazaértünk.

Major József, 6. b

Források:
Magyarország útikönyv
(Panoráma kiadó 1990)
és többségben saját élmények


 vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz