Barlangoktól a türbéig
Az idei első kiránduláson (január 26-án) a Szemlőhegyi-barlangot, és a Pálvölgyi-cseppkőbarlangot látogattuk meg. A két barlang megszemlélése után még maradt időnk, hogy megnézzük Gül Baba türbéjét is….
A Szemlőhegyi-barlang több nagy „teremből” áll. E termek közül talán a legnevezetesebb az "FTC-terem". Nevét annak köszönheti, hogy az FTC Barlangász Szakosztályának tagjai tárták fel a járatokat. Itt található egy após, és egy anyósnyelv - az anyósnyelv szigorúan legalább háromszor nagyobb a mellette „csüngő” apósnyelvnél. Továbbá egy süllyedő hajó, és előtte egy jegesmedve, aki a kölykével együtt menekül a „helyszínről”.
Mikor tovább haladtunk, egy befejezetlen liftaknára bukkantunk. Az idegenvezető kisasszony elmesélte, hogy ezt a kb. 40 méter mély aknát most a barlangászok használják gyakorlatozásra. Ezután „figyelmeztette” a csapatot, hogy érdemes mély levegőt venni, mert rendkívül magas (90%-os) a levegő páratartalma. 1990-ben a János-kórház Tüdőgyógyintézete elkezdte alkalmazni a légúti megbetegedések gyógyítására a barlang levegőjét. A Szemlőhegyi-barlang látogatható része közül a végén találkoztunk néhány igazi barlangásszal is, akik a számunkra elzárt barlangrészbe készültek. Mi valószínűleg azért nem mehettünk be arra a részre, mert nem volt kiépítve a látogatók részére.
A barlang, feltárt hossza 2200 méter, függőleges kiterjedése 50 méter. 1930-ban fedezték fel, és 1986-ban nyitották meg a közönség számára.
A Pálvölgyi-cseppkőbarlangban én már másodszorra jártam, de az eltelt két év után nem tapasztaltam, hogy sokat nőttek volna a barlang cseppkövei, mert ahhoz, hogy egy millimétert növekedjen cseppkő, 50 esztendő kell.
A barlang 1904-ben nyílt meg a barlangászok számára, és 1927-ben a látogatóknak. A „földalatti túra” során leküzdöttünk több lépcsőt, és egy 6 m-es létrát is. A barlangban a II. világháború alatt laktak, ezért néhány helyen találhatóak korommaradványok a falakon. Egy helyen találkoztunk vörös színű „mennyezettel”, így hát rögtön feltettük a kérdést az idegenvezetőnknek, hogy mi ez a jelenség? A válasz a következő volt: „Leszivároghat szennyezett víz a barlangba, a „plafonon” pl. az vasoxid (rozsda)”.
A barlangtúra végén újra felmentünk a felszínre, ahol néhányan futkosni kezdtek. Az eredmény az lett, hogy többen is elestek, ezáltal több centi sár borította be a nadrágjukat, de Laci bácsi hamar ott termett, és segített eltávolítani a sarat a bicskája segítségével…
Gül Baba türbéjét sokáig kerestük, később kiderült, hogy alig egy félutcányira voltunk a rózsakerttől, mikor elindultunk a busztól. Egy hosszú utcára tévedtünk, ahol többen (szinte mindenki) futásnak eredt a leejtőn. (Pedig Rakó Éva néni sokszor elmondta nekünk, „a lejtőn rohanó ember nyomában a halál liheg”…) Mire leértünk, eszünkbe jutott, hogy megkérdezünk egy „helyit”. Ekkor derült ki, valójában hol van az emlékmű.
A kert bejárata előtt állt maga Gül Baba, persze nem élőben, hanem egy „majdnem” életnagyságú szobor formájában.
Gül Baba, a Rózsák atyja, bektási dervis, azaz harcos muszlim szerzetes, költő volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára. A legenda szerint harcban, a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg. (Csak épp akkor már 82 éves volt…) Tiszteletére díszes temetést rendeztek, amelyen maga I. Szulejmán szultán is részt vett, sőt, a legenda szerint beállt a koporsóvivők közé is. A Gül Baba sírja fölé emelt türbét – azaz síremléket -1543 és 1548 között építtette Mohamed, a harmadik budai basa. A hely azóta is az iszlám vallásúak zarándokhelye, török turisták rendszeres úti célja, ott jártunkkor például épp egy hatfős törökországi csoport volt ott.
Major József 6. b
osztály