CSATÁVAL TISZTELEGTÜNK
A HŐSÖK EMLÉKÉNEK

Április 4-én, szombaton a tápióbicskei csata helyszínén jártunk a Természetjáró és Honismereti szakkörrel Éva néni és Laci bácsi kíséretében.

Itt részt vettünk egy hagyományőrző csatán, melyben az 1849-es tavaszi hadjárat ütközetét játszhattuk újra. Egyszer magyarként, egyszer pedig osztrákként(valójában ebben a csatában a császári hadsereg horvát egységei harcoltak), hogy azért az első részben császári katonát játszók se legyenek elkeseredve, mert nem lehettek magyarok.

A csata elején a magyarok bevonultak Tápióbicskére, mert úgy tudták, hogy a településen nincsenek császári katonák. Ezt az információt a közeli legelőn lévő pásztor is megerősítette. Azonban mire a honvédek elérték Tápióbicske utcáit, a császári seregek tüzet nyitottak rájuk az ablakokból, és a tetőkről. Mivel a magyarok súlyos veszteségeket szenvedtek, ezért vissza kellett vonulniuk a közeli híd túlsó oldalára, ahol is egy védekező állásba felállt honvéd egység várta az üldözőket. A horvátok elfoglalták a hidat, amely ellen a honvédsereg háromszor is támadást indított, mire át tudtak törni a túlsó partra. Ekkor a császári katonák visszavonultak Tápióbicskére, amit bosszúból felgyújtottak. Azonban őket a magyarok bekerítették, majd elfogták a túlélőket.

A nap végére elesett 800 honvéd és 400 császári katona.

Mi is ezt játszottuk el, csak papírból, és zokniból készített lövedékekkel dobáltuk egymást.

A közelben van egy emlékmű és egy kopjafa is. Az előbbi a Tápióbicskei csatának állít emléket, míg a kopjafa a 12 éves Szabó József honvédnek, aki az ütközetben esett el.

Szabó József nagykinizsi juhászfiú valós személy volt. 12 évesen állt be a honvédseregbe. A felületes felderítés miatt gyanútlanul meneteletek be Tápióbicskére, hol az elrejtőzött horvát határőrök gyilkos sortüze fogadta őket. A mai Harcmező utcában érte a végezetes lövés a szabadságharc egyik legfiatalabb katonáját. Az 1989-ben alakult gyermekszervezet, a Magyarország Felfedezői Szövetség példaképének választotta a gyermekhős Szabó Jóskát.

Fehér István – egykori bíró – az 1880-as években alapítványt tett azzal a meghagyással, hogy amíg magyar gyermek él Tápióbicskén, minden évben ezen a napon kapjon egy zsemlét. Emlékezve arra, hogy azt a földet, mely nekik a fehér kenyeret termi a magyar hősök vére öntözte.

Major József 7. b

 vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz