2024. szeptember 29. 

családi délelőtt az iskoláért SZEPTEMBER 28-ÁN


Ebben az évben is megszerveztük hagyományos családi délelőttünket, amelyen a szülők, gyerekek, iskolai alkalmazottak az iskola szépülését célzó munkálatokat, illetve nehezebb, több embert igénylő fizikai munkát végeznek el. Rendszeresen tervezzük ilyenkor a kert szépítését, amelynek idén csak egy részét tudtuk befejezni, mert 10 óra tájban csendes, de kitartó eső szakította félbe a szabadtéri munkálatokat. Még időben sikerült azonban egy-egy, az előző napokban a szeles idő miatt félig letört kisebb-nagyobb ágat eltávolítani a fákról. A sövényeket, bokrokat sikerült megnyírni, illetve egy-két évelő növény is ápolást, gondozást kapott. A gyerekek sétaösvénye melletti szakaszt az új épületrész előtt megint szorgalmas kezek ásták fel, ahogyan ők mondták: hagyományaink szerint - pont úgy, mint tavaly, amikor jól esik.
J
Szerencsére a büfé már kora reggeltől forró teával várta a „munkásokat”, így mindenki megmelegedhetett - és nem utolsósorban beszélgethetett az osztályba járó többi gyermek szüleivel, vidám nevetés hangzott innen is, mint a legtöbb tanteremből. Az osztályokban tovább folytattuk a rendezést, polcok, képek, képtartók felszerelését, és a tanításhoz szükséges szemléltető eszközök is a helyükre kerültek. A padláson évek óta porosodó polcokon is sikerült tematikusan elrendezni a régi könyveket, folyóiratokat, kidobtuk a díszítésre már nem alkalmas dekorációink egy részét is. Az iskola kapujának javítását eleinte főképpen - megfelelő eszköz hiányában - tanakodással és ötleteléssel kezdtük, később az egyik szülő komoly szakmai hozzáértésével és megfelelő szerszám behozatalával a kivitelezésig jutottak el a „kapuprojekt” résztvevői, és a kapu visszakerült a helyére. Sikerült a már korábban, az építkezés miatt kiásott Polyball tölcséres labdajátékot bebetonozni a hátsó udvarban egy megfelelő helyre, így most már nem csak a díszudvaron játszhatnak ezzel a gyermekek. Mindenki talált magának valamilyen feladatot, ha mást nem, teremtakarítást vagy -rendezést, és sok szülő-pedagógus „konzultáció” is megtörtént – szabadidőben, közvetlen és kellemes környezetben.
A szülői munkaközösség javasolta, hogy a tavaszi időszakban, amikor majd a növények ültetésével is foglalkozhatunk, hozzunk össze még egy ilyen napot, hogy a kert szépítését, karban-tartását; az épületben található cserepes növények átültetését is be tudjuk fejezni.
Örültünk a sok kötetlen beszélgetésnek, az ötleteknek és megoldásoknak, amelyeket a szülőktől, gyerekektől kaptunk az iskola igazán gyerekbarát és kellemesen élhetővé alakítása érdekében.

Hálásan köszönjük a résztvevők kitartását, és azt a rugalmasságot is,
amellyel a beálló esőzés mellett megkeresték azt a helyszínt, ahol hasznos munkát végezhettek.
Júlia néni

A vendégeink/munkásaink J
(szerintünk nem teljes) listája
a gyermek osztályának jelölésével együtt:

 

gyerekek

szülők

alkalmazottak

Vincze Viktória 1. a

Berkes Bálint 2. a

Ipsics Noel 2. a

Baksa Nimród 2. b

Barna Martin 2. b

Kuczora-Koralevicz Dorka 2. b

Miczki Botond 2. b

Balsai Bence 2. b

Horváth Nóra 2. b

Bán Krisztián 3. a

Bán Dorina 3. b

Jakos-Turi Léna 3. b

Kovács Viktória 3. b

Bátori Boglárka 3. b

Rácz Eszter 5. a

Ipsics Lara 5. a

Dömök Laura 5. a

Maklári Zita 5. b

Kuczora-Koralevicz Zsóka 5. b

Jakos-Turi Nimród 5. b

Kató András 5. b

Varga Zselyke 6. a

Balogh Tamara Zoé 6. b

Kuczora-Koralevicz Hanna 6. b

Nemes Eszter 6. b

Udvardy Dávid 6. b

Balázs Leó 6. b

Bereczki Hunor 6. b

Mihalovics Eszter 6. b

Palumbi Mira 6. b

Vincze Balázs 6. b

Berta Dominik 7. a

Farsang Adrienn Noémi 7. a

Hódi Mai Truonghai 7. a

Kálmán Bulcsú 7. a

Vig Olivér 7. a

 

Pintér Ivett 1. a

Holczer-Szabó Melinda 1. a

Magyar Zoltán 1. a

Boglári Hajnalka 2. a

Ipsics Péter 2. a, 5. a

Ipsics Katalin 2. a, 5. a

Gonda Barbara 2. a

Horváth Judit 2. b

Kuczora Zoltán 2. b, 5. b, 6. b

Koralevicz Zsuzsanna 2.b, 5.b, 6.b

Balsai Balázs 2. b

Bobor Petra 2. b

Wolf Olívia 2. b, 6. a

Krifaton Hajnalka 2. b

Szabó Nikolett 2. b

Bán Beáta 3. a, 3. b

Turi Dalma 3. b, 5. b

Kovács András 3. b, 7. b

Hatem Marwan 3. b

Kovácsné Bittner Brigitta 3. b, 7. b

Bátori Ágnes 3. b

Bálint Emese 4. a, 6/. b

Csákvári Tünde 5. a

Dömökné Haas Annamária 5. a

Kató András 5. b

Komjáthy Szilvia 5. b

Holczimer Eszter 5. b, 7. a

Dr. Maklári Róbert 5. b, 7. a

Horváth Ferenc 5. b

Nemes Katalin 6. b

Mentes Katalin 6. b

Balázs-Farkas Orsolya 6. b

Balázs Gábor 6. b

Balogh Rita 6. b

Balogh Tamás 6. b

Udvardy Edit 6. b

Bakos Mónika 7. a

Berta László 7. a

Vig Mónika 7. a

Tarsoly Zsolt 7. a

Draguner Péter 8. a

Dragunerné Vasvári Viktória 8. a

 

Tóth-Szabó Klaudia

Kun Kata

Kerekes Éva

Halászné Bencsik Alexandra

Kasné Rab Vivien

Horváthné Révész Mária

Deme Istvánné

Kovács Beáta

Varga Emese Julianna

Pirschenk Erika

Koppány László/ Lili kutya

Emesz Adrienn

Molnárné Posta Júlia

Rihmer Aurél

Steigervald Róbert

Fotók: Adrienn néni














































  vissza az életképekhez                vissza a navigáláshoz